21 éve működik a Besztercei Magyar Ház

A több napos rendezvény táncházzal vette kezdetét: a nemzetközi fesztiválon is résztvevő Vadrózsa néptánccsoport koreográfusa, Simon Szabolcs ismertette a hagyoányos, magyar tánc kincseit.

A Népmese napját is ünnepelve, csodálatos programmal várták a gyerekeket a Magyar Házban. Hargita megyéből érkeztek kézművesek az Összetartozunk programnak köszönhetően, és megtanították a nemezelést, kosárfonást. Pap Noémi óvónő mesebirodalomba hívogatta a kíváncsiakat, akik megismerkedhettek Annuska csodabögréjével, együtt daloltak, táncoltak és mondókáztak. Délután a Sugaracska Bábcsoport, a Beszterce-Naszód megyében működő egyetlen magyar bábcsoport „A városi nyúl tévedése” bábelőadást mutatta be.

A szervezők gondoltak a felnőttekre is, akik interaktív beszélgetésen megismerhették a besztercei Magyar Ház 21 éves kulturális múltját és alapításának hátterét. Décsei Atilla alprefektus, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke, Kocsis András, aki 2004-2008 között betöltötte a megyei érdekvédelmi szervezet elnöki tisztségét, volt megyei tanácsos és jelenleg ügyvezető alelnök, Antal Attila megyei tanácsos, az Andrei-Muresanu Főgimnázium aligazgatója és történelem tanár, Toók Katalin, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei Nőszervezetének elnöke, a Pro Hereditatem egyesület elnöke és volt megyei tanácsos, Müller Árpád, a Pro Hereditatem Egyesület volt elnöke, Koszorús Zoltán, az RMDSZ egyik oszlopos tagja, Szabó Attila, a Magyar Ház kulturális életének egyik mozgatórugója, a helyi írott sajtó, rádió és magyar televíziós műsorok egykori éltetője és működtetője, valamint Brodács Magdolna, a Besztercei Ház egykori titkárnője megosztották a hallgatósággal az elmúlt évek emlékeit és történeteit.

Ezt követően az érdeklődők részt vehettek a Beszterce-Naszód megyében született vagy a megyéhez kötődő költők és írók könyvbemutatóin: Balla Tamás, Bocskai Eliza, Fazekas István, Kerekes Adél, Orbán János, M. Simon Katalin, Moravetz Edith és férje, Bánlaky László, Muzsi Endre Előd, Müller Árpád, Szilágyi Zoltán, Nagy Sándor, Nt. Tóth Zoltán Csaba evangélikus lelkipásztor, Péter Veszelovszky Éva és Wass György. Azok helyett, akik nem lehettek jelen, Bocskai Tünde tanítónéni, Borsos Károly László, az MKT elnöke, valamint Toók Katalin az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei Nőszervezetének elnöke vette át a szót.

A gasztronómiai verseny sem maradhatott el, ahol Szilágyi Ilona hagyományos, tacsiházi zsíroskenyere nyerte el a fődíjat. A versenyen részt vett: Hunyadi Ibolya finom Ibolya tortával, Toók Katalin vargabélessel, Deme Enikő halzakuszkával, valamint a Besztercei Magyar Diáktanács szilvás gombóccal.

Az este a kulturális műsoré volt, fellépett a besztercei Vadrózsa kis-, közép- és nagy néptánccsoportja, Nagy Győző és Simon Szabolcs táncoktatók felügyeletével, valamint a régeni Járom néptánccsoport felcsíki és szászcsávási cigánytáncokkal. Ezt követően ünnepi vacsorán vehettek részt, ahol természetesen a hagyományos magyar ízvilággal, ízletes gulyással fogadta a vendégeket Zoltán Attila. Az ízekre való odafigyelés és a minőségi hozzávalók kiválasztása érezhető volt minden falatban. A hagyományokhoz hűen lassú főzéssel készült, ami gazdag és intenzív ízeket eredményezett, amit mindenki lelkesen értékelt.  A vacsora után az élményt tovább fokozta a borverseny és borkóstoló is, megízlelhették a megye különböző településeiről érkezett borokat. A legfinomabb bor nyertese Balogh Levente volt, Mezőveresegyházáról. A gitárest sem maradt el Miklós Gyurival és Csabcsival. A rendezvény zenés órája lenyűgöző volt, a látogatók szabadon táncoltak és együtt énekelték a kedvenc, népszerű dalokat – írja összefoglalójában a besztercei RMDSZ sajtóirodája.

Nyílt levélben tiltakoznak a kulturális élet képviselői az egykori Omnia mozi lebontása ellen

Ioan Turc, Beszterce polgármestere önkormányzati tulajdonba szeretné venni a román filmvállalat (RADEF) tulajdonában lévő épületet. A városvezetés azonban nem megmenteni akarja a több mint száz éves, az utóbbi időszakban leromlott állapotba került ingatlant, hanem lebontani. Ioan Turc polgármester parkolóhelyeket létesítene az ingatlan helyén. A sokakat megdöbbentő terv ellen nyílt levélben tiltakoznak a kulturális élet képviselői.

A város épített öröksége fölött őrködő Petrus Italus Trust civil szervezet kezdeményezésére kelt tiltakozó levelet a helyi és erdélyi tudományos és művészi élet számos ismert személyisége írta alá, többek között Radu Afrim rendező. Ebben rámutatnak: míg a nagyobb erdélyi városok – például Nagyvárad és Kolozsvár – önkormányzata a szecessziós épített örökség megmentésén fáradozik, Besztercén ennek ledózerolását tervezik. Holott az Omnia mozi épülete amiatt is értékes, mivel a városban főleg középkori, reneszánsz és klasszicista stílusban készült épületek állnak, szecessziós stílusban csupán egy-két ingatlan épült. Egyik a moziépület, mely igazi „építészeti kincs”, száz éve a modernitást jelképezte a városban, nem is csoda, hogy 1913-ban képeslap is készült róla, melyet három nyelven – németül, magyarul és románul – feliratoztak. Restaurálva, megfelelő rendeltetéssel a város egyik referenciapontja lehetne – mutatnak rá levelükben a tiltakozók, akik szerint a városvezetés nemcsak a parkolóépítésre, de az értékes ingatlan felújítására is le tudna hívni uniós forrásokat. „Tragédia lenne, ha Beszterce megérné az épület lebontását csak azért, hogy helyet csináljanak egy emeletes parkolóháznak” – írták levelükben a terv ellenzői. A 30 aláíró rámutat: a városvezetésnek az kellene legyen a fő célja, hogy helyreállítsa Beszterce belvárosát, ahogy azt a nagyváradi városvezetés teszi. Ezért arra kérik, mondjon le az épület lebontásának tervéről, és elemezze ki az ingatlan restaurálásának lehetőségét.

Az egykori Omnia mozi átvételének terve nem új keletű, a város korábbi elöljárója, Ovidiu Crețu is meglebegtette. A szociáldemokrata párti (PSD) polgármester 2008-ban szerette volna átvenni az egykori moziépületet a RADEF-től, ám nem járt sikerrel. A volt elöljáró azonban nem parkolóházat, hanem kulturális központot épített volna a helyére.

Kép: Az egykori Omnia mozi egy 1913-as besztercei képeslapon • Fotó: kepeslapok.wordpress.com